Kategória archívum » mérkőzések «

2010 szeptember 02., csütörtök | Írta: Vengi

A nyári szünet után ismét pályára lép a Rebels, ezúttal a Szolnok Soldiers csapatával mérkőzik meg szeptember 5-én, 16 órai kezdéssel Jászberényben.
Vasárnap kiderül majd, hogy a nyári pihenés után melyik csapatnak sikerült jobban talpra állnia, formába lendülnie és jobban felkészülni az ellenfél játékából. Nem lesz könnyű dolga a katonáknak, a lázadók igyekeznek az eddig mutatott teljesítményüket hozni ezúttal is, ugyanis a tét számukra a rájátszásba kerüésl is.

2010 július 11., vasárnap | Írta: Vengi

gladiatorsIdegenben szerzett fölényes győzelmet a Rebels az embert próbáló kánikulában a gladiátorok ellen.

Részletek hamarosan.

2010 július 07., szerda | Írta: Vengi

Július 10-én, szombaton, Mikepércsre utazik a Rebels, hogy idegenben küzdjön meg a Debrecen Gladiators csapatával.

A mérkőzés helyszíne tehát Mikepércs. A kezdőrúgásra 15 órakor kerül sor.

Július 12-től augusztus 10-ig nyári szünetet tartanak a lázadók, hogy azután kipihenten, újult erővel készülhessenek a Soldiers elleni szeptember 5-i összecsapásra.

térkép:

Nagyobb térképre váltás