2012 április 30., hétfő | Írta: Vengi

412397_10150794372077369_585467368_9812435_1965917490_o

Hosszúra nyúlt leutazást követően igazi nyári kánikulában kellett megküzdeni a Rebels 2-nek a szombathelyi csapattal. de nem csak a hőségtől forrt a feje a lázadóknak. A Crushers egy jól összerakott csapattal és összeszedett játékkal próbálta meg bezúzni a vendégeket, de a lázadók többszöri megtorpanása ellenére sem maradt el az újabb Rebels győzedelem!

Végeredmény: 14:21 ( 7 : 7, 0 : 7, 0 : 0, 7 : 7)

A mérkőzés hazai kickoffal indult. A Crushers támadásait sorra szépen verték vissza a Rebels védői, puntolni készültek a fehér mezesek. Egy szerencsétlenül sikerült visszahordási kísérletet követően a szombathelyiek rendkívül előnyös pozícióba kerültek, közel a vendégek gólvonalához. Ezt a helyzetet ügyesen használták ki és értékesítették egy TD-vel majd sikeres extra ponttal.

462327_10150794374647369_585467368_9812459_1491394313_oA Rebels támadók nem sokáig hagyták ezt ennyiben, a következő drive-ban Juriga Dávid szép futásával egyenlítettek is az álláson. Ezt követően gyorsan peregtek a percek és a playek, úgy tűnt egyik csapat sem bír áttörni a másik védelmén, hogy pontot szerezhessen. A második negyedben a zöld mezeseknek sikerült újabb TD-t szerezniük, majd a félidő utolsó drive-jában a hazaiak támadtak. A gól vonaltól és a kiegyenlítéstől csak inchek választották el őket, a Rebels védő sora azonban remekül tartóztatta fel a támadókat, míg végül lejárt az idejük.

A félidei szünetre mindkét csapat árnyékba vonult, és igyekeztek rendet tenni a fejekben, ugyanis az első félidőben rengeteg hibát vétettek a hazai és vendég játékosok, beleértve a rengeteg fumble-t és interception dobást is. A mérkőzésen annyi volt az elejtett labda és a turnover, mint jobb esetben egy szezonban.

415129_10150794373987369_585467368_9812452_2010928620_oA második félidőt a Rebels támadása nyitotta, azonban úgy tűnt a helyzet nem változott, továbbra is nehéz az ellenfelek védelmén áttörni, és a személyi hibák és sérülések is sorra nehezítik a játékot. A harmadik negyed tehát főként a védekezésről szólt, vendég oldalon a hosszú pihenőről visszatérő Bak Csaba jelenlétét érezhette bőrén az irányító és a futók, a kemény tackle-kből mindenkinek kijárt.

Az utolsó negyedre mindkét csapat beindította  a nagy hajrázást, Töreki János irányító is bátran vállalta be a futást is, amikor a helyzet úgy kívánta, olyannyira, hogy még TD-t is szerzett csapatának. A hazaiak a pontkülönbségen még tudtak csökkenteni, de az állást már nem tudták megfordítani, az idő lejárt, a kimerítő mérkőzésből a Rebels került ki győztesen.

416713_10150794374112369_585467368_9812453_1043929513_oNem volt tehát ez közel sem olyan könnyű győzelem, mint amiben a lázadók reménykedtek, az irányítók bizonytalan mozdulatai, a félre passzolt és elejtett labdák és a számos egyéni hiba mind hozzájárult ahhoz, hogy az egyébként is kiválóan játszó Crushers-szel ilyen szoros mérkőzést játszon a Rebels.

A csapat legközelebb két hét múlva Tatára utazik, hogy a Mustangs csapatával mérkőzzön meg. Várhatóan izgalmas játékot láthatnak majd a mérkőzésre kilátogatók, hiszen a jelek szerint a tataiak rengeteg fejlődtek az elmúlt évek során, így komoly ellenfelek lehetnek a Rebels 2 csapatának!

2012 április 24., kedd | Írta: Vengi

Ha unod már a tucat sportokat, vagy hogy egész nap otthon WoW-ozol és a haverok fárasztó posztjait olvasgatod a Facebook-on, itt a lehetőség, hogy végre kezdj valamit magaddal!
Ha pedig sportoltál már, de eleged van az átlagos sportokból, itt az ideje, hogy kipróbálj valami igazán keményet!

junior-toborzo-copy11

részletekről érdeklődj az edzéseken, vagy itt kommentben

Kategória: info  | Írj megjegyzést
2012 április 09., hétfő | Írta: Vengi

11Meggyőző fölénnyel, kapott pontok nélkül szerezte meg első győzelmét a lázadók második számú csapata. A pécsieknek nem nagyon volt válasza a Rebels sikeres támadás sorozataira, first down-t is csak a hazaiakra kiszabott büntetésekkel tudtak összehozni. Ez kellően mutatja, hogy a zöld mezes védelem még mindig komoly kihívás az ellenfeleknek, az újonc irányítóink viszont magabiztosan vezényelték végig a mérkőzést, ezúttal az elkapók és futók is remek teljesítményt mutattak. A “Rebels iskolának” és az új játékosok kitartó felkészülésének és remek szereplésének meg is lett az eredménye, 48 : 0 hazai siker!
(22 : 0, 6 : 0, 7 : 0, 13 : 0)

Ahogy arra számítani is lehetett az előre jelzésekből, borongós, hűvös, helyenként napsütéses, enyhén szeles délutánon léptek pályára a csapatok. A bemelegítéshez frissítő is járt, rövid zápor garantálta, hogy senki se ússza meg szárazon a mérkőzést. Nézői rekordokat nem hozott ez a nap, csak az igazán lelkes barátok és rokonok álldogáltak a lelátón esernyő alá bújva. Később a napsugarak gyarapodásával nőtt a nézők száma és intenzitása is, főként a “hajrá Rebels”t- lehetett hallani.

A mérkőzés hazai kick off-fal indult, egészen pontosan egyből egy Rebels időkéréssel. A vendég csapat a labda vonalától 30 yardra állt fel, Lesi Péter, aki offense koordinátorként segíti a Rebels 2-t, remekül ismerte fel a helyzetet, hogy egy onside kick-kel a csapat máris átvehetné a támadás jogát a pécsiektől. A Gringos értetlenül állt az időkérés előtt, hazai oldalon gyors rúgó csere, Szentirmai Zoltán elvégzi az onside kick-et, mely nem élete legszebben kivitelezett 10 yardos rúgása volt, de a célnak megfelelt. A labda komótosan gurult előre, hogy áthaladja az első 10 yardot jelző vonalat, a pécsiek megdermedve nézték az eseményeket, a helyzetbe még a hazaiak is kicsit belezavarodtak, de végül egy Rebels játékos rávetette magát a labdára, ezzel megszerezve a támadás jogát csapatának.

553690_10150733246062369_585467368_9629794_1540292310_nEttől a kis előjátéktól a vendégek valószínűleg teljesen összezavarodtak, a hazaiak viszont extra kurázsit kaptak, lendületes negyedet hozva. Az első félidőt Hegedűs Ádám irányította végig, akinek magabiztos és jól irányzott passzai sorra sikeres elkapásokhoz segítették hozzá az elkapókat. A TD-ket követő extra pontokat Szentirmai szépen rúgta, ráadásul egy 2 pontos extrát is összehozott bravúros passzával.

A 22 pontot hozó első negyed után a második kissé döcögősen indult a hazaiak számára, alább hagyott a lendület és a Gringos is úgy tűnt, kezd magára találni. Álló háború alakult ki, főleg a Gringos térfelén. Úgy tűnt, bármennyire is jutnak közel a gólvonalhoz a hazaiak, valamilyen baki miatt mégsem sikerül a pontszerzés. Pedig hibákból és rosszul behívott playekből pécsi oldalon sem volt hiány, a saját gólvonaluktól 1 yardra állva hívtak be negyedikre egy rövid passzt, amely ráadásul nem sikerült. A Rebels irányító futással próbálta megtenni a szükséges 1 yardot,  ez azonban egyik irányítónak sem sikerült, a pécsi védőfal remekül zárt. A negyed utolsó másodperceiben végül sikerült bevinni a labdát a Rebels-nek, az extra pont azonban nem sikerült.

A második félidőt Töreki János “Johnny” irányította végig, akit tavaly már láthattunk párszor pályára lépni, az igazi megmérettetés azonban rá is idén vár. Rendkívül bátran, egyből egy szélső irányító futással kezdte meg a félidőt, mellyel first down-t is szerzett. Szépen mentek a passzok és az átadások is, külön említést érdemelnek a jól irányzott és sikeres hosszú passzai is Johnnynak. Az offense fal végig remekül tartóztatta fel a védőket, a blokkok pedig szépen nyitották az utat a kiváló teljesítmény mutató Juriga Dávidnak, Kiss Balázsnak és Gast Krisztiánnak, akik értékes yardokat hoztak a csapatnak, Juriga pedig a TD-t is szerzett.

533652_10150733245777369_585467368_9629791_906420899_nRemekül szerepelt Molnár Imre is, aki újonc tight endként számos sikeres elkapást mutatott be, magabiztosan rázta le a védőket, és 2 touchdownt is szerzett a lázadóknak. Szintén 2 TD passzt kapott el Zsikla Zoltán is, és Wellner Gábor is, neki azonban a második pontszerzését offense szabálytalanság miatt sajnos visszafújták. TD érvénytelenítés egyébként hazai oldalon kettő, vendég oldalon egy hosszú futást követően egy volt. A Rebels számára nem ismeretlen ez a szituáció, sajnos tavaly is többször előfordult, hogy értékes pontoktól esett el a csapat offense hibák, főleg holding miatt. Érdemes tehát odafigyelni a támadóknak a szabálytalankodások elkerülésére emiatt is, mert esetenként többet is veszíthet csapatuk 5-15 yardnál egy hiba miatt.

Az offense szép szereplését megkoronázta Töreki János irányító futásából szerzett TD is. Említést érdemel még a támadó falba remekül beilleszkedő és szépen szereplő Kovács Lajos, Németh Ádám és Tillinkó Kristóf is, kiválóan erősítik a Rebels 2 sorfalát.

524134_10150733248607369_585467368_9629824_2042626806_nA védelem teljesítménye azért is kiemelkedő, mert úgy játszották végig a mérkőzést, pontot nem engedve a pécsieknek, hogy a csapategység főleg újoncokból állt. Nagyon szép és kemény szereléseket mutatott be Németh Norbert és Papathanasziu Patrik is, Medovarszki Zoltán, Dögei Zoltán és Horváth Ádám pedig kíméletlenül tarolta le többször az irányítót és a labdahordó játékosokat, nem egyszer fumblet kierőszakolva. Lesi Tamás ezúttal védőként mutatta meg, hogy nem csak futóként az egyik legkiválóbb hazai játékos és edző, de védőként is nagy tackle-ket képes kiosztani az ellenfelének. A szép teljesítmény a védő falban és a back posztokon is egyaránt megmutatkozott, Németh Gyula most is kiválóan készítette fel és állította össze a defense-t.

525287_10150733248527369_585467368_9629823_1068316030_nAz utolsó negyedre ismét belehúzott a Rebels, 2 touchdownt hozva, az egyik extra azonban kimaradt, melyhez hozzá járult az is, hogy a kapu előtt kialakuló sártenger miatt rúgást a bal kapufától szélre kellett elvégezni, és a célzás is pontatlan volt.  A mercy rule miatt hamar lepörgött az óra, a mérkőzés kevesebb mint két és fél óráig tartott, mialatt kisebb nagyobb lendülettel, de mindvégig a Rebels dominált A Gringos az egy visszafújt TD-jükön kívül nem tudott önállóan first down-t se hozni. Az izgalmak és szép megoldások mellett ismét sok szabálytalanság akadt, de volt vétlen bírói sípszó miatt megismételt extra pont rúgás, 12 védővel felálló Gringos, túlzott gólöröm, face mask / horse collar és szükségtelen durvaság miatt kiosztott büntetés is.

A mérkőzésen tehát egy számos kisebb hibákkal, de így is meggyőzően teljesítő Rebels 2-t, és egy főként újonc, és kevés tapasztalattal rendelkező játékosokból álló Gringost láthattunk. Ez a meccs megmutatta mindenki számára, hogy egy kiváló edzői stábbal, összeszokott tapasztalt játékosok segítségével keményen helytálló és fegyelmezett rookie csapat képezhető ki, a Rebels gyakorló pályája tökéletes táptalaj minden új növendék számára.

A Lázadók legközelebb Szombathelyre utaznak, hogy a Crushers csapata ellen bizonyítsanak, a mérkőzés április 29-én lesz 15:00 órai kezdéssel!

549452_10150733250507369_585467368_9629846_166603334_n


Veingartner Tamás
fotó: dina

2012 április 04., szerda | Írta: Vengi

Idén először debütál a Rebels 2, a lázadók második számú csapata. A DIV 2-ben fogadja hazai pályán a Pécs Gringos csapatát április 7-én, a IV. kerületben található Tábor utcai pályán.

A tavalyi erős DIV 1-es szereplés után döntött úgy a Rebels csapata, hogy a szövetségtől a lehetőséget megkapva idén a legrangosabb Magyar bajnokságban, a HFL-ben indul a győzelemért. Emellett a tavaszi versenysorozatban egy második számú csapattal nevez, melyben az újoncok játszatása a cél, a Rebels első számú csapatának játékosai főként a felkészülésben segítik őket.

A playbook és a roster megújult, de a lelkesedés, győzni akarás és a lázadó szellem változatlan!

rebels2

A csapat további mérkőzései:

04.07 vs Pécs Gringos
04.29 @ Szombathely Crushers
05.13 @ Tata Mustangs
06.03 vs Zala Predators
06.17 @ Veszprém Wildfires

2012 január 05., csütörtök | Írta: Vengi

Rebels téli edzés

Az új év első edzése január 10-én lesz a szokásos időben, 19 órai kezdéssel a szokásos helyen, a Zugló Önkormányzat Sporttelepen, a felnőtteknek és a junioroknak közösen..
Az edzésekre továbbra is szeretettel várunk minden jelentkezőt és a sport iránt érdeklődőt, a teljesen kezdőktől a tapasztalt játékosokig mindenkit, a tagfelvétel folyamatosan zajlik.

Kategória: info  | 5 megjegyzés